2015. október 21., szerda

BALATONI KECSKEKÖRMÖK

Tihany partjait réges-régen ezüstföveny borította. Az erdők tisztásain selyemfű nőtt. Nem lakott még ekkor ember a félszigeten. Csak egy vénséges banya tanyázott a tihanyi hegy barlangjában. A banyának világraszóló szép kecskenyája volt. Minden áldott este lehajtotta őket a partra. Büszkén kiáltotta a Balatonnak:
– Nincs szebb az én kecskéimnél! Tudod-e?
A tréfás kedvű tihanyi visszhang ilyenkor mindig ráfelelte:
– Nincs szebb az én kecskéimnél! Tudod-e?
Egy szép napon kedves pásztorlány hajtotta arra kecskéit. Nem látott még a Balaton ilyen szép kecskéket soha. Nem is csoda, hiszen a Hold udvarában nevelkedtek! Aranylott földig érő szőrmebundájuk. Aranyból volt a szarvacskájuk. A körmük meg vakító fehér. A banyát mérgében elöntötte az epe. Eszébe jutott a tihanyi visszhang felelete. Hát mégiscsak van szebb az ő nyájánál! Elhatározta, hogy az arany nyájat megkaparintja magának.
Egyszer a pásztorlányka a parton ülve dalra tanította a madarakat. Nyája messze elkóborolt. A banya befogta ökreit, s mély barázdát húzott a lány köré, hogy a nyáj ne tudja átugrani. Ekkor rettentő vihar kerekedett. Zúgva, bömbölve törtek át a hullámok a parton. Próbált a lány menekülni erre is, amarra is. De a hullámok egy-kettőre elborították. Még utoljára annyit tudott kiáltani:
– Gyertek, gyertek, édes kecskék! – s azzal elmerült.
Alighogy meghallották a kecskék a kiáltást, szedték a lábukat. Csattogott fehér márványkörmük az ezüstös fövenyen. Hívta, csalogatta őket a banya, de nem hallgattak rá. Rohantak egyenest a hullámokba, magukkal sodorva a jajveszékelő banyát is.
A pásztorlányból tündér lett, és még sokáig ott tanyázott a tihanyi ligetek tisztásain. Az aranyszőrű kecskék szépséges körmei, ha a víz a partra veti, fehéren csillognak a telihold fényében. A tihanyi gyerekek még ma is találnak arrafelé kecskekörmöket.


2015. október 19., hétfő

SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY UTOLSÓ GYŐZELME

– A Dubnici Krónika nyomán –

Holtában is győzelmes volt Szent László király: halála után kétszáz esztendővel
vívta meg utolsó, győzedelmes harcát. '
Kétszáz esztendővel a szent király halála után történt, hogy a székelyek hadba
szállottak a tatárok ellen.
Amikor a székelység felvonult, és a rettenetes tatár hordát meglátta, szívében
elkeseredett, és így fohászkodott:
– Szűz Máriám, segíts meg! Szent László király, harcolj velünk!
És halljatok csodát: az ég meghallgatta a székelyek könyörgését.
A pogány tatárok csodát láttak: a székelyek sorai előtt egy hatalmas vitéz jelent
meg lóháton, fején aranykorona csillogott, kezében csákányt tartott. A vitéz
megsarkantyúzta lovát, szembevágtatott a tatárokkal, és csákányával törni-zúzni
kezdte őket. Úgy csapott le rájuk, mint a villám, a legjobb vitézek viasz módjára
olvadtak el előtte.
A lovas vitéz feje fölött, a magas levegőégben egy gyönyörűséges asszony
lebegett, fején aranykorona, ruhája olyan fényes, hogy az emberi szem elkáprázott
tőle.
A Jézus hitéért küzdő székelyeket a boldogságos Szűz Mária és mellette Szent
László király segítette, így győzték le a pogány sereget.
Mondotta is egy vén tatár, akit fogságba ejtettek:
– Nem a székely, nem a magyar vert meg minket, hanem az a László, akit
segítségül hívtak.
A csata idején a nagyváradi templomban is csoda történt: a templom őre sehol
sem találta a szent király koponyáját. Hiába kereste, hiába kutatta, csak a csata után
került elő, mintha onnan tért volna vissza.
Így győzte le Szent László király holtában is a tatárokat.


A TORDAI HASADÉK

– Erdélyi népmonda nyomán –

Nagy harcot vívott László király Erdélyben a kunok ellen, s egyszer Torda mellett
nagy vereség érte. Futott a magyar sereg, futott maga a király is. Ott vágtattak a
Torda feletti hegyélen, elöl a magyarok, nyomukban mindenütt a vérszomjas kunok.
Hátrapillant Szent László, s hát látja, hogy a kunok annyira a nyomába értek, hogy
fejszéjükkel csaknem levághatják. Ekkor a király felsóhajt, és imával fordul az egek
Urához:
– Szabadíts meg, Uram, éretted harcoltam!
És íme, Isten meghallgatta imáját, csodát tett! Ahogy hajdan Mózesnak a
Veres-tengert kettéválasztotta, úgy repesztette ketté a hegyet Szent Lászlónak.
Rettenve rántották vissza lovukat a kunok, mert egy szempillantás alatt a király és
köztük toronymagasságú üreg tátongott.
A király lova patkójának helyét még évszázadok múltán is jól látták, és az arra
járóknak mindig mutogatták.


SZENT LÁSZLÓ FÜVE

– Erdélyi népmonda nyomán –

Hatalmas termetű volt Szent László király, egy fejjel kimagaslott vitézei közül.
Harcban olyan volt, mint a bátor oroszlán, békében meg olyan, mint a kegyes
pásztor. Egykor ezt énekelték róla:
Üdvöz légy, kegyelmes Szent László király, Magyarországnak édes oltalma, Szent
királyok közt drágalátos gyöngy, Csillagok között fényességes csillag.
Amikor a pestis, a döghalál pusztítani kezdett, az egész nép László királyhoz
futott, mindenki tőle várt segítséget. Mint a juhok a jó pásztorhoz, úgy tódultak a
király sátorához.
Szent László pedig Istenhez könyörgött, tőle várt segedelmet.
Isten egy éjszaka álmot küldött a királyra. Egy angyal jelent meg a szent király
előtt, és azt mondta neki:
– Vedd íjadat és tegzedet, menj ki sátrad elé, és minden célzás nélkül bocsásd el
nyílvessződet. A vessző megmutatja, mit kell tenned.
Amikor László király felébredt, hozatta íját és tegzét, kilépett sátrából, felhúzta íját,
aztán célzás nélkül elbocsátotta a nyílvesszőt.
A nyílvessző messze szállott, s ahol lehullt, egy genciána fűszálat átütött.
A genciána, a keresztesfű kenőcse mentette meg a népet a döghaláltól, s ezt
azóta is Szent László füvének nevezi a nép.


SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY CSODATÉTELEI


– Szent László legendája és jászó-döbrödi népmonda nyomán –

Szent László király uralkodása alatt történt, hogy az oroszok beütöttek
Magyarországra, sok falut, sok várost feldúltak, aztán a sok zsákmánnyal
hazaindultak.
A király mindjárt hadat kiáltott, nagy sereggel utánuk indult, de ahogy ment, vonult
a sok katonával, minden elesége elfogyott. Olyan kietlen pusztaságon jártak, ahol
még egy eleven lelket sem láthattak, nemhogy ennivalót kaphattak volna.
Amikor a szent király látta, hogy éheznek a katonák, egy szót sem szólott, hanem
szép csendesen elvonult, térdre esett, úgy könyörgött az Úristenhez. Azt mondta:
– Én Uram teremtőm, amiképpen régen Izrael népét a pusztában mennyei
kenyérrel megelégítetted, akképpen a szegény keresztény népet se engedd éhen
meghalni.
Amikor Szent László az imádság után felemelkedett, hát egy sereg szarvas, őz
meg bivaly vonult szeme előtt a tábor felé.
Bezzeg elcsodálkoztak a katonák is, amikor a nagy sereg állat szelíden eljött
közéjük. Mindjárt hálát adtak ezért az Úristennek, de a szent királynak is, aki miatt
ezt az irgalmasságot érdemelték.
Máskor Jászó-Döbröd község mellett vonult a sereg, ott meg epesztő szomjúság
kínozta a katonákat. Akkora volt a szomjúságuk, hogy kínjukban kiáltozni kezdtek.
Ezt a kiáltozást meghallja a tatárok vezére is, és kérdi nagy gúnyosan László
királytól:
– Hallod-e, király, ugyan miért bőgnek ennyire a katonáid?
– Mert veled akarnak megütközni – felelte Szent László király.
De mielőtt ütközetre került volna sor, a szent király Istenhez fohászkodott, hogy
elepedt katonáit felüdíthesse.
Isten most is meghallgatta a könyörgést: íme, Szent László lova patkójának
nyomán víz buggyant ki, bőséges forrás fakadt.
Ez a forrás a katonákat felüdítette, s azóta is virágzik, vize soha el nem fogy, se ki
nem szárad. Ezt a forrást a nép ma is Szent László kútjának nevezi.


Szent László pénze

– Erdélyi népmonda nyomán –

Egyszer a kunok nagy sereggel megrohanták Kolozsvár falait, és már erősen
szorongatták a várost.
Amikor Szent László király ezt meghallotta, tüstént hadat kiáltott, és erős sereggel
megtámadta a kunokat.
Hullott a pogány, mint a fű a kaszás előtt, s aki tudott, lóhalálában menekült a
magyarok elől.
A magyarok pedig vágták, kegyetlenül aprították a menekülőket.
Ekkor a kunok vezére hirtelen kibontotta az iszákját, ki a tarisznyáját is, s mintha
magot vetne, a sok aranyat az üldöző magyarok elé borította. Erről példát vettek a
többi kunok is, csak úgy szórták az aranyat, hogy a magyarokat megállítsák, és
életüket megtartsák.
Jól számított a kun vezér!
Amikor a magyarok a sok kincset meglátták, egymás után leugráltak a lóról, és
kapkodták fel az aranyat. Megfeledkeztek a dicsőségről meg a kunok üldözéséről,
csak a kincsre gondoltak.
László király egy ideig biztatta a vitézeket, hogy folytassák az üldözést, de hiába,
mert a kincsvágy még a királyi szónál is hatalmasabb volt.
Ekkor a szent király Istenhez fordult segítségért:
– Uram, te segíts meg, éretted harcoltam!
És íme, csoda történt: Isten a sok aranyat, amit a kunok a földre szórtak, mind
kővé változtatta!
Azon a vidéken sokáig mutogatták az aranyból lett köveket, amiket a nép Szent
László pénzének nevezett.



2015. október 11., vasárnap

Röpdolgozat (szóelemek)


Röpdolgozat lehetséges kérdései (szóelemek)

Mi a szó?
Mi a szóelem?
Sorold fel a szóelemeket sorrendben!
Mi a szótő?
Sorold fel a toldalékokat sorrendben!
Mi a képző?
Mi a jel?
Mi a rag?
Melyik szóelem képes megváltoztatni egy szó szófaját?
Képző után következhet-e képző?
Jel után következhet-e képző?
Képző után következhet-e jel?
Rag után következhet-e rag?
Rag után következhet-e képző?
Hogy nevezzük az összetett szavak szóelemeit?

Röpdolgozat lehetséges feladatai (szóelemek)

Elemezd szóelemek szerint az alábbi szavakat, szószerkezeteket!

számítógépeztem
merészség
háztetőről
osztályteremben
birodalmi lépegető
fénykardokkal
gyűrűk ura
vakációnak
igazságot
szabadultam

2015. október 10., szombat

Botond

– A Képes Krónika nyomán –

Nemsokára újabb kalandra indultak a magyarok, betörtek Bolgáriába, majd
megrohanták és körülzárták Konstantinápoly városát.
Ekkor a görögök megállapodtak a magyarokkal, és egy vitézt, aki akkora volt, mint
egy óriás, kiküldtek birkózni.
Ez a görög egyszerre két magyarral akart megküzdeni, és azt mondta, hogy ha
mind a kettőt le nem győzi, akkor a görög császár a magyarok adófizetője lesz.
Ez módfelett bosszantotta a magyarokat, ezért kiszemeltek egy vitézt, aki
szembefordult a göröggel, és azt mondta neki:
– Én Botond vagyok, igaz magyar, s legkisebb a magyarok közül. Végy magad
mellé két görögöt, az egyik elszálló lelkedre ügyeljen, a másik holttestedet
eltemesse, mert egészen bizonyos, hogy a görög császár a magyarok adófizetője
lesz.
Ekkor a magyarok Apor nevű kapitánya, aki annak a seregnek parancsnoka volt,
azt parancsolta Botondnak, hogy induljon bárdjával a város kapuja ellen, és úgy
mutassa meg erejét.
Elment hát Botond az érckapuhoz, és egy hatalmas csapással akkora lyukat
vágott rajta, hogy azon a nyíláson egy ötéves gyerek ki és be kényelmesen
eljárhatott.
Amíg Botond ezt tette a görögök és a magyarok szeme láttára, a többiek
előkészítették a viadal helyét.
A város kapuja előtt egy kurta óráig tusakodtak egymással, végül Botond úgy
földhöz teremtette a görögöt, hogy az a lelkét nyomban kilehelte.
A görögök császára és a felesége, akik ott állottak a város bástyáján, ezt nagy
szégyennek tartották, ezért arcukat elfordították, és felsiettek a palotába.
De amikor a magyarok az adót követelték, amiért a küzdelem folyt, a görög
császár kinevette őket. Erre a magyarok felhagytak a város ostromlásával, és egész
Görögországot elpusztították. Sok aranyat, drágakövet és számtalan barmot
zsákmányoltak, és gazdagon megrakodva tértek vissza öveikhez.


Lehel kürtje

– A Képes Krónika nyomán –

I. Konrád császár uralkodása alatt történt, hogy a magyarok Németországot
erősen feldúlták.
De amikor Augsburg városához érkeztek, ott erős ellenállásra találtak, mert Ulrik
püspök és a sváb urak csapatai vitézül szembeszálltak velük. Pedig a magyarok ezt
a várost mindenképpen el akarták foglalni.
A város lakói pedig követeket küldtek a császárhoz, és megüzenték neki, hogy
erősen szorongatják őket a magyarok.
Konrád császár nem is váratott magára: nagy sereggel indult a város
felmentésére.
A magyarok pedig vigyázatlanok voltak, ezért a német és olasz hadsereg
váratlanul rohanta meg őket. Még menekülni se bírtak, mert a támadó seregek a
Lech folyónak szorították őket, az pedig az esőzések következtében erősen
megáradt.
A folyó partján az ellenség a magyarokat megszorította, egy részüket kegyetlenül
meggyilkolta, másokat pedig fogságba vetett.
Fogságba ejtették ezen a helyen Lehel és Bulcsú kapitányt is.
Mindjárt a császár elébe vezették őket.
A császár megkérdezte a vezérektől, ugyan miért olyan kegyetlenek a
keresztényekkel szemben.
Erre így feleltek:
– Mi vagyunk a magasságos istennek bosszúállása, ő küldött rátok ostorul.
A császár pedig így szólt:
– Válasszatok magatoknak olyan halált, amilyent akartok. Lehel így felelt neki:
– Hozzák ide a kürtömet, előbb megfúvom, aztán válaszolok. Odahozták a kürtjét,
ő pedig közelebb lépett a császárhoz,
mintha a kürt fúvására készülne, és a császárt a kürttel olyan erősen homlokon
vágta, hogy attól az egy csapástól a császár meghalt.
Lehel azt mondta:
– Előttem jársz, és szolgám leszel a másvilágon!
Ugyanis a szittyáknak az a hite, hogy akiket életük folyamán megölnek, azok a
másik világban nekik szolgálni tartoznak.






2015. október 5., hétfő

A fehér ló mondája

– A Képes Krónika nyomán –

Árpád vezér és nemesei hallottak Pannónia gazdagságáról, hogy legjobb folyó a
Duna, és jobb föld a világon sehol sincsen, ezért közös elhatározással elküldték egy
hírszerzőt, név szerint Kusidot, hogy az egész földet szemlélje meg, és a föld lakóit
kérdezze ki.
Amikor Kusid Magyarország közepébe eljött, és a Duna menti részekre leszállóit,
azt látta, hogy a táj kellemes, körös-körül a föld jó és termékeny, a folyó jó és füves –
mindez tetszett neki.
Ezután elment a tartomány fejedelméhez, aki Attila után ott uralkodott; a
fejedelmet Szvatopluknak hívták.
Kusid köszöntötte népe nevében, és az ügyet, amiért odament, előadta.
Amikor Szvatopluk a magyarok szándékát meghallotta, nagy örömmel
örvendezett, mert azt hitte, hogy ezek parasztok, akik azért jöttek, hogy az ő földjét
megműveljék. Örömében a követet kegyelmesen elbocsátotta.
Kusid pedig a Duna vizéből kulacsát megtöltötte, perje fűvel tömlőjét megrakta,
aztán a fekete földből rögöket vett fel, azzal az övéihez visszatért.
Amikor elmondotta mindazt, amit látott és hallott, és a kulacs vizet, a földet és a
füvet megmutatta, a magyarok nagy örömmel örvendeztek. Mindjárt felismerték,
hogy a föld igen jó, a víz édes, és a mező füve hasonlatos ahhoz, amit Kusid nekik
elbeszélt.
Ezután közös határozattal Kusidot a fejdelemhez visszaküldték, és Szvatopluk
fejedelemnek egy nagy fehér arabs paripát, arábiai arannyal aranyozott nyereggel,
aranyos fékkel a földért elküldöttek.
Amikor Szvatopluk fejedelem az ajándékot meglátta, még jobban megörült, mert
azt hitte, hogy ezt földjéért mint telepesek küldték.
Ekkor Kusid a fejedelemtől azt kérte, hogy földet, füvet és vizet adjon.
A fejedelem pedig mosolyogva így szólt:
– Legyen nekik ezért az ajándékért annyi, amennyit akarnak. Kusid pedig ezzel a
hírrel az övéihez visszatért.
Árpád vezér ezalatt a hét vezérrel Pannóniába bejött, de nem mint vendég,
hanem mint a föld jogos örököse és birtokosa.
Ekkor a magyarok egy másik követet küldtek Szvatoplukhoz, és ilyen üzenetet
bíztak rá:
– Árpád és vitézei neked azt mondják, hogy azon a földön, amelyet tőled
megvettek, tovább semmiképpen se maradj. A földedet lovon, a füvedet féken, a
vizedet nyergen megvették, és te szegénységed meg kapzsiságod miatt a földet, a
füvet és a vizet nekik átadtad.
Amikor a fejedelemnek ezt az üzenetet átadták, mosolyogva így szólt:
– Azt a lovat bunkósbottal agyonüssék, a féket a mezőre kivessék, az aranyos
nyerget a Duna vizébe hajítsák!
Erre a követ így szólt:
– És ebből, uram, a magyaroknak mi kára lesz? Ha a lovat megütteted, az ő
kutyáiknak adsz eleséget, ha a féket a fűbe kiveted, az ő embereik, akik a füvet
kaszálják, az aranyát megtalálják; ha pedig a nyerget a Dunába hajítod, halászaik az
aranyos nyerget a partra kiteszik és hazaviszik. Ha a föld, a fű és a víz az övék,
akkor minden az övék!
Amikor ezt a fejedelem meghallotta, gyorsan sereget gyűjtött, mert félt a
magyaroktól. Szövetségeseitől is segítséget kért, majd a csapatokat egyesítette, és a
magyarok elé vonult.
A magyarok eközben a Duna mellé érkeztek, és egy gyönyörű mezőn
hajnalhasadtával csatát kezdtek. Az Úr segedelme velük volt: színük elől Szvatopluk
fejedelem futásnak eredt.
A magyarok egészen a Dunáig üldözték. Ott Szvatopluk ijedtében a folyóba
beleugratott, és a sebes vízbe belefulladt.